Ma 2017 május 25. csütörtök, Orbán napja van. Holnap Fülöp és Evelin napja lesz.

Tájékoztatjuk Látogatóinkat, hogy a Lakitelek Népfőiskola épületeinek rekonstrukciója és fejlesztése keretében a beruházás első része befejeződött, a második ütem folyamatban van.

A Népfőiskola Alapítvány a beruházás ideje alatt is várja Látogatóit programjaival, szolgáltatásaival, melyekről továbbra is tájékoztatjuk honlapunk olvasóit.


Hírek

Nemzeti verseny a hungarikumokról

E-mail Nyomtatás PDF

Tizenhárom iskolás csapat mérte össze tudását a Kárpát-medencei hungarikum-vetélkedő nemzeti döntőjében. A diákok a versenyben megmutathatták, mit tudnak a magyar értékekről, a hungarikumokról.

Tovább
 

Védte a kamera a megemlékezőket

E-mail Nyomtatás PDF

Az 1944-ben elhurcolt kárpátaljai magyarok tragédiájáról 1989-ben tartott megemlékezésről szól Mankovits Tamás rövidfilmje, amely elnyerte a lakiteleki Rendszerváltó Filmszemlén a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Hírlap különdíját. Lapunknak a rendező elmondta, tervezi egy hosszabb változat elkészítését is a régi anyagokból, hiszen a táborok túlélői már nem élnek.

Tovább
 

Az Antológia Kiadó könyveit a MEZGÉ-ben is olvassák

E-mail Nyomtatás PDF

A Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium idén márciusban hívta meg Lezsák Sándort, a 4. számú választókerület országgyűlési képviselőjét, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnökét és a Lakitelek Népfőiskola küldöttségét az intézménybe.

Tovább
 

A labdarúgásban a lelki egészség is fontos

E-mail Nyomtatás PDF

A Lakiteleki Népfőiskolán rendezték meg a Grosics Kupát a városi általános iskolák számára. A két napos labdarúgó torna eredményeit csütörtök délután ismertették. A díjakat Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Népfőiskola Alapítvány elnöke és Kű Lajos, olimpiai ezüstérmes magyar labdarúgó, az Aranycsapat Alapítvány elnöke adták át.

Tovább
 

Országos történelemismereti versenyt szerveztek a Népfőiskolán

E-mail Nyomtatás PDF

Idén 10. alkalommal szervezték meg a Lakiteleki Népfőiskolán az Arany János tehetséggondozó Program történelemismereti versenyét. A Kecskeméti Katona József Gimnázium által szervezett verseny kérdéseit minden évben más témakör köré csoportosítják. Idén a Monarchia születésének 150 évfordulója alkalmából A neoabszolutizmus és a Monarchia létrejötte nevet kapta a vetélkedő.

Tovább
 

Ma veszi kezdetét a Grosics Kupa a Népfőiskolán

E-mail Nyomtatás PDF

A városi általános iskolák alsó és felső tagozatos diákjainak kétnapos labdarúgó tornát rendeznek a Népfőiskolán. A Grosics Kupa elnevezésű labdarúgó tornát a Bács-Kiskun Megyei Kisiskolák Közművelődési Egyesülete valamint a Népfőiskola Alapítvány közös szervezésének köszönhetően minden évben megrendezik.

Tovább
 

Kárpáti Gyurika, a legenda

E-mail Nyomtatás PDF

Ma kerül megrendezésre a Nemzeti Fórum Kölcsey Köre konferencia-sorozatának 48. rendezvénye. Az esten bemutatják: Kárpáti György – Káel Csaba: Gyurika – egy pólós vallomásai című könyvet. Bevezetőt mond: Lezsák Sándor az Országgyűlés alelnöke, a Nemzeti Fórum elnöke

Tovább
 

Felhívás: Néptáncosok szakmai alkotótábora a Népfőiskolán

E-mail Nyomtatás PDF

2017. július 2-9. között kerül megrendezésre a néptáncosok szakmai alkotótábora a Lakiteleki Népfőiskolán, ahol a néptáncosok ismereteit bővítjük bagi és felcsiki táncok tanításával, élő zenével. Vendégünk Simon Katalin csíkkarcfalvi néptáncoktató. A táncokat tanítja: Balogh Ildikó, örökös aranygyöngyös táncos és Fantoly Gyula, a népművészet ifjú mestere, nívódíjas koreográfus

Tovább
 

Mosonmagyaróváriak látogattak a Népfőiskolára

E-mail Nyomtatás PDF

2017. április 29-én Mosonmagyaróvárról érkezett egy népes csoport látogatóba a Népfőiskolára. Az 52 fős csoportot Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Népfőiskola Alapítvány Kuratóriumának elnöke fogadta, aki egy körséta keretében megmutatta a vendégeknek a Népfőiskola immáron felújított épületeit. Ezt követően vetített képes előadásában beszélt a további fejlesztések terveiről is.

Tovább
 

Kalandozás a festészet világában

E-mail Nyomtatás PDF

2007 óta a Népfőiskolán rendszeresen megszervezik azt az alkotótábort, melyben együtt dolgoznak határon túli és hazai művészek. A Kecskeméti-Nagybányai Alkotótábor elnevezésű művésztábort 2007-ben Lezsák Sándor a lakiteleki Népfőiskola Kuratóriumának elnöke hozta létre Péter Zoltán, művészetpártoló vállalkozó javaslatára. Már a harmadik alkotótáborban a résztvevők úgy döntöttek, hogy megalapítják a Nagybánya-Kecskemét Alkotó Baráti Társaságot.

Tovább
 


1. oldal / 138

Webkamera

Lakitelek Népfőiskola animált kameraképe

Kattintson a képre!

Eseménynaptár

<< 2017. Május >> 
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
  1  2  3  4  5  6  7
  8  91011121314
15161718192021
22232425262728
3031    

Magyar Örökség

Magyar Örökség Díj
2003 március 22-én a Magyar Örökség Díj kuratóriuma pedagógiai és közösségszervező munkássága elismeréséül Magyar Örökség Díjat adományozott a Lakiteleki Népfőiskolának.

Közhasznúság


Közhasznúsági jelentéseink