Ma 2017 május 25. csütörtök, Orbán napja van. Holnap Fülöp és Evelin napja lesz.

Tájékoztatjuk Látogatóinkat, hogy a Lakitelek Népfőiskola épületeinek rekonstrukciója és fejlesztése keretében a beruházás első része befejeződött, a második ütem folyamatban van.

A Népfőiskola Alapítvány a beruházás ideje alatt is várja Látogatóit programjaival, szolgáltatásaival, melyekről továbbra is tájékoztatjuk honlapunk olvasóit.


Antológia Kiadó és Nyomda
E-mail Nyomtatás PDF


Az Antológia Nyomda 1990 szeptemberében alakult jelentős külföldi (Kanada) tőke, valamint hazai és lakiteleki cégek, ill. néhány magánszemély részvételével. A tulajdonosok változása (tőkeemelés, kivásárlás) során jelenleg a Lakitelek Alapítvány és két magánszemély a tulajdonos.

Az első tíz könyv még a könyvkiadási joggal is rendelkező Nyomda kiadásában jelent meg, majd 1993-94-ben a könyvek kiadását önálló cég, az Antológia Kiadó Kft. végezte. 1994 szeptemberétől a hatékonyabb gazdálkodás érdekében a két cég lényegében összefonódott.

Az Antológia Kiadó elsősorban igényes szépirodalmi és történelmi tárgyú könyvek megjelentetésére vállalkozik. A világ minden tájáról érkezett/érkező kéziratok többsége megjelent eddig, azonban számos könyv kiadásáról éppen a támogatottság hiánya, ill. nem elégséges volta miatt kellett lemondanunk.

Eddig százhuszonnyolc könyvet jelentettünk meg.

Agócs Sándor                            
ügyvezető igazgató, felelős szerkesztő               

Antológia Kiadó és Nyomda Kft.

 

Webkamera

Lakitelek Népfőiskola animált kameraképe

Kattintson a képre!

Eseménynaptár

<< 2017. Május >> 
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
  1  2  3  4  5  6  7
  8  91011121314
15161718192021
22232425262728
3031    

Magyar Örökség

Magyar Örökség Díj
2003 március 22-én a Magyar Örökség Díj kuratóriuma pedagógiai és közösségszervező munkássága elismeréséül Magyar Örökség Díjat adományozott a Lakiteleki Népfőiskolának.

Közhasznúság


Közhasznúsági jelentéseink