Ma 2018 október 19. péntek, Nándor napja van. Holnap Vendel és Irén napja lesz.

Tájékoztatjuk Látogatóinkat, hogy a Lakitelek Népfőiskola épületeinek rekonstrukciója és fejlesztése keretében a beruházás első része befejeződött, a második ütem folyamatban van.

A Népfőiskola Alapítvány a beruházás ideje alatt is várja Látogatóit programjaival, szolgáltatásaival, melyekről továbbra is tájékoztatjuk honlapunk olvasóit.


Újabb értékfeltáró kollégium kezdte meg munkáját a Felvidéken
E-mail Nyomtatás PDF

A felvidéki Martos település központtal kezdte meg munkáját a Lakiteleki Népfőiskola által kezdeményezett értékfeltáró kollégium. Az első terepmunkát 2018. május 24-én kezdték meg a kutatók. Egy héten át járták a településeket és egy 30 kérdésből álló kérdőívet töltettek ki a felvidéki magyar településeken élő értékteremtőkkel és értékőrzőkkel.



A kutatási területhez az alábbi települések tartoznak: Martos, Naszvad, Ógyalla, Ímely, Path, Perbete, Dunamocs, Dunaradvány, Hetény, Komáromszentpéter, Marcelháza, Bátorkeszi, Karva, Virt, Búcs, Izsa, Madar.

A kollégiumban 34 anyaországi és felvidéki magyar kutató vett részt, közülük 25-en első alkalommal végeztek ilyen jellegű terepmunkát. 4 középiskolás és 20 főiskolás, egyetemista ismerkedett az értékfeltárás módszertanával.

A Martosi Értékfeltáró kollégium szakmai vezetője dr. Sipos Anna néprajzkutató, a Duna-menti Múzeum igazgató-helyettese, a technikai szervezői feladatokat pedig dr. Horváth Zsolt, a Lakiteleki Népfőiskola munkatársa látta el. A kollégium munkájának előkészítésében komoly feladatot vállalt még Keszeg István, Martos település polgármestere és Gubik László, a martosi Esterházy-akadémia alapítója.

Nagyon hatékony és sikeres munkát végeztek a kutatók a kollégium első fordulója során, a 17 településen több mint 350 kérdőívet gyűjtöttek, ez nagyon jól megalapozza a második forduló munkájának előkészítését.

Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke is ellátogatott Naszvadra, a kollégiumban résztvevő kutatók szálláshelyére. A Lakiteleki Népfőiskola vezetője meghallgatta a kutató csoportok munkájának eredményéről szóló beszámolókat. Lezsák Sándor értékelőjében kiemelte, nagyon fontos feladatnak tartja azt az értékfeltáró munkát, amely immár 3 éve elkezdődött a Kárpát-medence magyarok által lakott tájegységeiben. A Magyar Országgyűlés alelnöke bejelentette, hogy a jövőben is folytatódnak az értékfeltáró kollégiumok.

A Martosi Értékfeltáró Kollégium 2018. szeptember első hetében folytatja munkáját a Felvidéken.


dr. Horváth Zsolt
technikai szervező


A kutatást támogatja:



Kövesse Lezsák Sándor tevékenységét facebook oldalán is!



Vissza

 

Webkamera

Lakitelek Népfőiskola animált kameraképe

Kattintson a képre!

Eseménynaptár

<< 2018. Október >> 
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
  1  2  3  4  5  6  7
  8  91011121314
15161718192021
22232425262728
293031    

Magyar Örökség

Magyar Örökség Díj
2003 március 22-én a Magyar Örökség Díj kuratóriuma pedagógiai és közösségszervező munkássága elismeréséül Magyar Örökség Díjat adományozott a Lakiteleki Népfőiskolának.

Közhasznúság


Közhasznúsági jelentéseink