Ma 2018 július 20. péntek, Illés napja van. Holnap Dániel és Daniella napja lesz.

Tájékoztatjuk Látogatóinkat, hogy a Lakitelek Népfőiskola épületeinek rekonstrukciója és fejlesztése keretében a beruházás első része befejeződött, a második ütem folyamatban van.

A Népfőiskola Alapítvány a beruházás ideje alatt is várja Látogatóit programjaival, szolgáltatásaival, melyekről továbbra is tájékoztatjuk honlapunk olvasóit.


Jól ismerik az értékeket
E-mail Nyomtatás PDF

Jól ismerik a magyar értékeket a magyar gyerekek. Ez derült ki azon a vetélkedőn, amelyet a Kárpát-medence kincsei címmel a napokban rendeztek meg a Lakitelek Népfőiskolán.




A Népfőiskola, a Hungarikum Bizottság és a Nemzeti Művelődési Intézet közös felhívására több mint 600 csapat jelentkezett Magyarországról és a Kárpát-medencéről. Az írásbeli fordulók után 24 magyarországi és 24 határon túli csapat jutott az elődöntőbe. Közülük a legjobb 12-12 csapat vehet részt a döntő megmérettetésen, amely május 10-11-én lesz, szintén a Lakitelek Népfőiskolán. A vetélkedő résztvevői értékes ajándékcsomagot kapnak, győztesei pedig kétnapos, országjáró, hungarikum témájú kiránduláson vehetnek részt augusztusban.

Petőfi Népe


Kövesse Lezsák Sándor tevékenységét facebook oldalán is!



Vissza

 

Webkamera

Lakitelek Népfőiskola animált kameraképe

Kattintson a képre!

Eseménynaptár

<< 2018. Július >> 
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
        1
  2  3  4  5  6  7  8
  9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     

Magyar Örökség

Magyar Örökség Díj
2003 március 22-én a Magyar Örökség Díj kuratóriuma pedagógiai és közösségszervező munkássága elismeréséül Magyar Örökség Díjat adományozott a Lakiteleki Népfőiskolának.

Közhasznúság


Közhasznúsági jelentéseink