Ma 2018 november 17. szombat, Hortenzia és Gergő napja van. Holnap Jenő napja lesz.

Tájékoztatjuk Látogatóinkat, hogy a Lakitelek Népfőiskola épületeinek rekonstrukciója és fejlesztése keretében a beruházás első része befejeződött, a második ütem folyamatban van.

A Népfőiskola Alapítvány a beruházás ideje alatt is várja Látogatóit programjaival, szolgáltatásaival, melyekről továbbra is tájékoztatjuk honlapunk olvasóit.


12 anyaországi csapat jutott a hungarikum vetélkedő döntőjébe
E-mail Nyomtatás PDF

Április 24-25. között rendezték meg a hungarikum vetélkedő elődöntőjét anyaországi, 7. osztályos csapatok részére a Lakiteleki Népfőiskolán. A 24 meghívott csapatból – az elődöntő eredménye alapján – 12 csapat jutott tovább a májusban tartandó döntőbe.



Az elődöntő zsűrijében részt vett Lezsák Sándor országgyűlési képviselő, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke, Szakáli István Loránd agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár, valamint felkért zsűritagok.

Az anyaországi elődöntőt követően, április 26-27. között tartják a hungarikum vetélkedő második elődöntőjét, külhoni diákok részvételével.

A döntőbe jutott csapatok listája:


További fotóink ide kattintva megtekinthetők a képtárban

Kövesse Lezsák Sándor tevékenységét facebook oldalán is!



Vissza

 

Webkamera

Lakitelek Népfőiskola animált kameraképe

Kattintson a képre!

Eseménynaptár

<< 2018. November >> 
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
     1  2  3  4
  5  6  7  8  91011
12131415161718
19202122232425
2627282930  

Magyar Örökség

Magyar Örökség Díj
2003 március 22-én a Magyar Örökség Díj kuratóriuma pedagógiai és közösségszervező munkássága elismeréséül Magyar Örökség Díjat adományozott a Lakiteleki Népfőiskolának.

Közhasznúság


Közhasznúsági jelentéseink