Ma 2018 október 17. szerda, Hedvig napja van. Holnap Lukács napja lesz.

Tájékoztatjuk Látogatóinkat, hogy a Lakitelek Népfőiskola épületeinek rekonstrukciója és fejlesztése keretében a beruházás első része befejeződött, a második ütem folyamatban van.

A Népfőiskola Alapítvány a beruházás ideje alatt is várja Látogatóit programjaival, szolgáltatásaival, melyekről továbbra is tájékoztatjuk honlapunk olvasóit.


Kurultaj Kollégium második alkalommal a Népfőiskolán
E-mail Nyomtatás PDF

Az ország minden részéből (Pécs, Szeged, Miskolc, Budapest, Debrecen, Veszprém, Sopron) érkeztek március 27-28. között a második Kurultaj Kollégium mongol diákjai. A közel nyolcvan egyetemista a magyarság csúcsteljesítményeivel, a hungarikumokkal ismerkedett.



Az esti táncház mellett, a hazai gasztronómia kiváló ételeit, italait kóstolták, képes előadásokat hallgattak őshonos állatokról, a magyar tudomány világszerte elismert tudósairól, történelmünkről, a magyar termékekről, kultúráról.

A kétnapos kollégium során egy kirándulás keretében Lakitelek környezetét, a Kiskunsági Nemzeti Parkot is megismerték. A mongol Nagykövet úr tolmácsolt és érzékelhettük, hogy akár egy jó osztályfőnökkel, bensőséges kapcsolat alakult ki a diákok és a nagykövetség között.

A Nagykövet úrnak egy hungarikum kosárral köszöntük meg rendkívül aktív részvételét, segítségét – írja facebook oldalán Lezsák Sándor, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke.


Kövesse Lezsák Sándor tevékenységét facebook oldalán is!



Vissza

 

Webkamera

Lakitelek Népfőiskola animált kameraképe

Kattintson a képre!

Eseménynaptár

<< 2018. Október >> 
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
  1  2  3  4  5  6  7
  8  91011121314
15161718192021
22232425262728
293031    

Magyar Örökség

Magyar Örökség Díj
2003 március 22-én a Magyar Örökség Díj kuratóriuma pedagógiai és közösségszervező munkássága elismeréséül Magyar Örökség Díjat adományozott a Lakiteleki Népfőiskolának.

Közhasznúság


Közhasznúsági jelentéseink