Ma 2018 május 28. hétfő, Emil és Csanád napja van. Holnap Magdolna napja lesz.

Tájékoztatjuk Látogatóinkat, hogy a Lakitelek Népfőiskola épületeinek rekonstrukciója és fejlesztése keretében a beruházás első része befejeződött, a második ütem folyamatban van.

A Népfőiskola Alapítvány a beruházás ideje alatt is várja Látogatóit programjaival, szolgáltatásaival, melyekről továbbra is tájékoztatjuk honlapunk olvasóit.


Szikszai László kismatematikus és kisnyelvész versenyt rendeztek a Népfőiskolán
E-mail Nyomtatás PDF

25 település kisiskolásai gyűltek össze március 06–07-én, a hagyományosan megrendezésre kerülő kismatematikusok és kisnyelvészek versenyének döntőjére Lakiteleken, a Népfőiskolán.



A lakiteleki Népfőiskola és a Bács-Kiskun Megyei Kisiskolák Közművelődési Egyesülete a 2017 – 2018. tanévben ismét meghirdette a „Kis nyelvész” anyanyelvi és a „Kis matematikus” levelezős versenyét a 150 főnél kisebb iskolák 3. és 4. osztályos tanulói számára. A négy levelezős forduló után a döntőbe minden iskolából a legjobb eredményt elérő tanuló jutott be mindkét korosztályból. A vetélkedőre határon túli kisiskolások is jelentkeztek.

A két napos döntőre érkező 71 diák és kísérőinek ellátásáról a Népfőiskola gondoskodott. A vetélkedő előtti délutánon logikai társasjátékokkal játszottak a gyerekek, és nagy örömmel próbálták ki az uszodát. Vacsora után újabb játékos foglakozáson vettek részt.

A verseny végén a szervezők, Vetróné Nagy Szilvia, a Bács-Kiskun Megyei Kisiskolák Közművelődési Egyesületének elnöke, Pálinkó Gyuláné, valamint a zsűri tagjai értékelték a megoldásokat. A határon túlról érkező gyermekek az idei évben is kimagaslóan teljesítettek nyelvész és matematika kategóriában a 4. évfolyamon. A díjátadó ünnepségen megköszönték a gyerekek részvételét, a felkészítő tanárok és a szülők támogatását. Minden gyermek ajándékkal térhetett haza, elismerve felkészülésüket, teljesítményüket.

A jutalmakat Lezsák Sándorné, a Népfőiskola igazgatója adta át a diákoknak. Búcsúzóul elmondta, reméli, hogy mindenki jól érezte magát a két napon, és a következő évben visszavárja a 3. évfolyam résztvevőit.

A döntő végeredménye:

Kisnyelvész 3. osztály

1. Turopoli Rihárd         Homokmégy
2. Martonyi Lili              Dunaszentbenedek
3. Harmath Alexandra    Fülöpjakab

Kisnyelvész 4. osztály

1. Gircsis Beáta             Nagybánya (Erdély)
2. Lészay Sarolta           Arad (Erdély)
3. Szatmári Kata            Kisiratos (Erdély)
    Csapó Éva                 Bezdán (Vajdaság)

Kismatematikus 3. osztály

1. Kiss István Dániel       Érsekhalma
2. Vasiu Eduárd              Arad (Erdély)
3. Banc Márk                  Nagybánya (Erdély)

Kismatematikus 4. osztály

1. Budacsek Tímea         Arad (Erdély)
    Bíró Botond                Arad (Erdély)
2. Saitos Abigél              Nagybánya (Erdély)
3. Tuzlity Angyela           Bácsgyulafalva (Vajdaság)

Csinger Andrea

További fotóink ide kattintva megtekinthetők a képtárban


Vissza

 

Webkamera

Lakitelek Népfőiskola animált kameraképe

Kattintson a képre!

Eseménynaptár

<< 2018. Május >> 
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
   1  2  3  4  5  6
  7  8  910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   

Magyar Örökség

Magyar Örökség Díj
2003 március 22-én a Magyar Örökség Díj kuratóriuma pedagógiai és közösségszervező munkássága elismeréséül Magyar Örökség Díjat adományozott a Lakiteleki Népfőiskolának.

Közhasznúság


Közhasznúsági jelentéseink