Ma 2017 november 25. szombat, Katalin napja van. Holnap Virág napja lesz.

Tájékoztatjuk Látogatóinkat, hogy a Lakitelek Népfőiskola épületeinek rekonstrukciója és fejlesztése keretében a beruházás első része befejeződött, a második ütem folyamatban van.

A Népfőiskola Alapítvány a beruházás ideje alatt is várja Látogatóit programjaival, szolgáltatásaival, melyekről továbbra is tájékoztatjuk honlapunk olvasóit.


Dr. Farkas Gábort Prima Primissima díjra jelölték
E-mail Nyomtatás PDF

1967-ben végzett aranydiplomás építészmérnök (BME). Kétéves kivitelezői gyakorlat után kezdte el tervezői pályafutását. 1979-ben a Kiskunsági Nemzeti Park székházának tervezéséért Ybl Miklós-díjat kapott.




Építészi és belsőépítészeti munkássága főként az Alföldhöz és Kecskeméthez kötődik, ahol jelentős középületeket, főtéri rekonstrukciókat, ipari és lakóépületeket, valamint műemléki felújításokat tervezett. Települési főépítészként is tevékenykedett: Dabas (25 év); Cegléd (23 év); Újhartyán. 2014-ben Főépítészi Életmű Díjban részesült. A pécsi építészképzésben 30 évig oktatott c. főiskolai és c. egyetemi tanárként. A szabad művészetek doktora (DLA) és az építőművészet habilitált doktora (Dr.).


Főbb alkotásai:

Kecskemét:

- Kiskunsági Nemzeti Park székház

- Három Gúnár Fogadó és Szálloda

- Kisfaludy-ház (üzletek-irodák-lakások)

- Történelmi főtér rekonstrukció

- Rákóczi sugárút rekonstrukció

- „Piramis”, „Centrál” és „Szalag” üzletházak

- Nemzetközi Kerámia Stúdió kiállító és konferencia termei

- Természet Védelem Háza

- Kecskeméti Főiskola épületei: Informatikai tanszék; Autóipari tanszék; Tudósház; Kollégiumok; bank; üzletek; lakások)

- Műemléki felújítások: Katona József Színház; Lovassági laktanya; Kecskeméti Törvényszék; Városi Mozi épülete


Lakitelek, Népfőiskola Alapítvány épületei:

- Épületrekonstrukciók: Vendégház; Bólyai-ház; Széchenyi-ház; Kölcsey-ház; Uszoda; Nyomdaépület

- Termál- és gyermekmedence

- Rendszerváltó Archívum


Kiskunsági Nemzeti Park bugaci tájegységében az alföldi népi építészet ihletésében: Oktatási központ; Rendezvényház; Apartmanházak és tanyaépület

- Gara: Gyermekotthon

- Tompa: Határátkelő állomás

- Kiskunfélegyháza: 24 tantermes iskola; Főtéren „Gorkij” Bank és üzletház

- Lajosmizse: Új tanyacsárda épületegyüttes

- Kiskőrös: Főtéren Üzlet és irodaház

- Soltvadkert: „Átrium” üzletház

- Nemesnádudvar: Ravatalozó épület

- Izsák-Kisizsák: Ökumenikus kápolna

- Kiskunhalas: Református imaterem

- Hetényegyháza: Erdei kápolnák

- Kunszentmiklós: Klasszicista „Virágh-kúria” műemléki felújítása és Városi Bíróság épülete

- Nagykőrös: Történelmi főtér rekonstrukció


A szavazatokat a +36 70 707 7000 számon lehet leadni SMS-ben a 17-es kód elküldésével. A szavazás november 29-ig tart. Egy telefonszámról óránként egy sms szavazat küldhető érvényesen.

A szavazás részletei: http://primissima.hu/szavazas/


Vissza

 

Webkamera

Lakitelek Népfőiskola animált kameraképe

Kattintson a képre!

Eseménynaptár

<< 2017. November >> 
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
    1  2  3  4  5
  6101112
13141516171819
20212223242526
27282930   

Magyar Örökség

Magyar Örökség Díj
2003 március 22-én a Magyar Örökség Díj kuratóriuma pedagógiai és közösségszervező munkássága elismeréséül Magyar Örökség Díjat adományozott a Lakiteleki Népfőiskolának.

Közhasznúság


Közhasznúsági jelentéseink