Ma 2017 november 25. szombat, Katalin napja van. Holnap Virág napja lesz.

Tájékoztatjuk Látogatóinkat, hogy a Lakitelek Népfőiskola épületeinek rekonstrukciója és fejlesztése keretében a beruházás első része befejeződött, a második ütem folyamatban van.

A Népfőiskola Alapítvány a beruházás ideje alatt is várja Látogatóit programjaival, szolgáltatásaival, melyekről továbbra is tájékoztatjuk honlapunk olvasóit.


Szentendrei Eörs: Történelem alufóliában
E-mail Nyomtatás PDF

Majdnem tizenöt éven át voltak befalazva egy kályha háta mögötti falba a lakiteleki találkozón készült videofelvételek, mire újra elővettük őket – mondta lapunknak Szentendrei Eörs. A sátor alatti és a körülötte zajló eseményeket hajdanán rögzítő szakember kifejtette, 1987-ben nem merte elvinni az eseményre a legjobb felszerelését, mert attól tartott, az állambiztonság a filmek mellett azt is elkobozza majd.



Az országot megrázó társadalmi-gazdasági válság, a demokrácia, a politikai intézményrendszer elégtelensége, a közerkölcs súlyosbodó gondjai, a kulturális élet, a közoktatás aggasztó tünetei, megmaradásunk gondjai kaptak hangot az eszmecsere során. A magyarság esélyeit kutató jelenlevők és felszólalók a józanság és megfontoltság jegyében igyekeztek mérlegelni a kilábalás és a kikerülhetetlen megújhodás, az igazán hatékony reformok módozatait.

Részlet az 1987. szeptember 27-én megszavazott Lakiteleki Nyilatkozatból

Sokak mondandója megmaradt bennem, de leg­inkább Csurka István szavai ütöttek szíven (Fotó: MH)

 

– Fiatalemberként miként került Lakitelekre?

– Amikor Lezsák Sándor ideköltözött, akkor édesanyám történelem-magyar szakos szakfelügyelőként dolgozott Kecskeméten. Sándor Lakitelekre való letelepedése után nem sokkal irodalmi esteket és délutánokat kezdett szervezni. Erről természetesen mi is értesültünk, így egy idő után gyakori vendégek lettünk. Közben az írószövetségben tartott találkozók révén magamnak is kialakult egyfajta bizalmi kapcsolata Lezsák Sándorral.

– Miért éppen önt kérte meg, hogy rögzítse az eseményeket?

– Három esztendővel korábban fejeztem be felsőfokú tanulmányaimat mint digitális technikával foglalkozó villamosmérnök, s ekkor már a harmadik munkahelyemen dolgoztam. Ez egy, ma így mondanánk, félmaszek vállalkozás volt, ahol öt kollégámmal egy téeszszakcsoportot alakítottunk. Tagi kölcsönből, a saját megtakarításainkból és OTP-hitelből vásároltunk egy komplex video­rögzítő és -feldolgozó felszerelést, s ezzel vállaltunk kisebb-nagyobb munkákat. Mivel Lezsák Sándor ismerte a szüleimet s engem is, megbízott bennem, a szakértelmemben. Korábban Király Zoltán is jelentkezett a szegedi tévétől, hogy szívesen felvenné a találkozó eseményeit, de őt akkor már igen erősen vegzálta a hatalom, ezért Lezsák Sándor nem bízott meg benne.

– Nem félt?

– Inkább izgalmat éreztem. Annyi fehér Ladát és katonai UAZ-t azóta sem láttam egy kupacban Lakitelek környékén. Persze az ember előtte igyekezett felkészülni, s különböző terveket szőtt, melyek része volt az is, hogy a feleségem megmondta, ha elvisznek, nem fogom többé látni a nemrég született kislányomat.

– Miért pont VHS-kazettákra dolgoztak? Nem volt modernebb eszközük?

– Hogyne lett volna, csak éppen nem mertem magammal vinni. Nagyon féltem, hogy esetleg a kazettákkal együtt azt is elkobozza az állambiztonság.

– Mibe került, ha nem titok?

– Mi akkoriban havonta tízezer forint fölött kerestünk, s az jó pénznek számított. A kamerák és a többi gép ára ötünk kétévi teljes bevételére rúgott, ezt kellett volna kockára tennem. Érthető, hogy bennem volt a félsz, s az olcsóbb VHS-t vittem a sátorba.

– Az ott megjelentek nem tartottak a kamerától?

– Lezsák Sándor az elején leszögezte, itt filmezés lesz, de aki kéri, arról nem készül semmilyen mozi, s aki szeretné, elmehet. Néhányan elbizonytalanodtak, de végül mindenki maradt. Élénken emlékszem Cseh Tamásra, aki háromnapi hideg élelemmel és váltóruhával érkezett, de a találkozó végére – a tragikusan korán elhunyt – Csengey Dénesnek sikerült megnyugtatnia.

– Miként alakult a kazetták sorsa?

– Ez akkor és ott érthetően rendkívül komoly fejtörést okozott. Biztosan tudtuk, hogy a tömegben akadtak besúgók, akik az első adandó alkalommal jelezték a videózást a hatóságoknak. Így hazavinni semmiképp nem akartam a nyersanyagot, mert attól tartottam, útközben igazoltatnak s elkobozzák az egészet. Ezt természetesen mindenképpen el akartuk kerülni. Végül Lezsák Sándor elővett egy nagy adag alufóliát, gondosan betekerte vele a kazettákat, és az egészet cipősdobozokba téve befalazta egy kályha háta mögé. Másfél évtizedig nem is nyúlt hozzájuk senki.

– Ma már tudják, kik voltak a besúgók?

– Ezzel kapcsolatban inkább elmesélek egy saját történetet. A kétezres évek elején édesapámmal kikértük a saját megfigyelésünkre vonatkozó adatokat. Arra gondoltunk előtte, hogy kapunk néhány dossziét – ezzel szemben az történt, hogy alig tudtuk begyömöszölni a családi kocsi csomagtartójába a rengeteg papírt. Aki erre kíváncsi, ne legyen rest, olvasson utána maga.

– Visszakanyarodva Lakitelekre, kinek a beszédére emlékszik leginkább?

– Sokak mondandója megmaradt bennem, de leginkább Csurka István döbbentett meg. Ha ma visszanézzük a hat DVD-re kimentett anyagot, akkor rájöhetünk, hogy ő a jövőbe látott. Persze nem mondom, hogy mindenben száz százalékig igaza volt.

– Ön szerint mivel lehetett magyarázni a liberális értelmiség hiány­zását a ta­lálkozóról?

– Akadtak azért, akik eljöttek arról az oldalról, de kétségtelen, a többség nem jelent meg, s ez sokakban komoly visszatetszést keltett. A felvetésre a pontos választ persze nem tudom, inkább csak sejtem – jelesül ha őket is odaszólítják, akkor biztos nem lehetett volna megtartani a találkozót. Az ő körük ugyanis lényegesen nagyobb szálkának számított a hatalom szemében, mint a népiek csoportja. Lehet, itt, az elmaradt invitálásban kell valahol keresni annak a kibékíthetetlen ellentétnek a gyökerét, amelynek 1989 óta szemtanúi vagyunk.

 

Női szemmel

„Kellemes élményként őrződött meg bennem, hogy személyesen is sikerült megismerni azokat az embereket, akiket addig legfeljebb csak a televízió képernyőjén láthattam – emlékezett vissza az egykor történtekre Szentendrei Lászlóné. Az 1987-ben az Országos Pedagógiai Intézet szakfelügyelőjeként dolgozó asszonynak alig néhány társa akadt a találkozón. – Emlékszem Nagy László feleségére, Szécsi Margitkára, Halászné Zelnik Katalinra, de mi nők valóban kevesen jártunk ott” – mondta Szentendrei Eörs édesanyja. Beszélt arról is, mind a bográcsban főtt marhapörkölt, mind a borok kiválónak bizonyultak. Szavaiból kiderült, a település környékén valóban óriási készültségben volt a rendőrség, de senkit nem igazoltattak. A szervezők egyebek mellett meghívták Romány Pál egykori mezőgazdasági minisztert, az MSZMP megyei titkárát is, de ő a maga nevében egyik helyettesét Gajdócsy Istvánt küldte el. Szentendrei Lászlóné szerint utóbbi is csak azért jelent meg, mert Pozsgay Imre érkezése biztosnak számított. Utalt arra is, Fekete Gyula író gondolatai a népességfogyásról ma is megfontolandók, Csurka István beszéde pedig egyáltalán nem volt antiszemita. Hozzátette, amikor éjfél előtt nem sokkal lezárult a délután ötkor indult találkozó, a résztvevők rendkívül bizakodó hangulatban távoztak Lakitelekről.

Magyar Hírlap


Vissza

 

Webkamera

Lakitelek Népfőiskola animált kameraképe

Kattintson a képre!

Eseménynaptár

<< 2017. November >> 
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
    1  2  3  4  5
  6101112
13141516171819
20212223242526
27282930   

Magyar Örökség

Magyar Örökség Díj
2003 március 22-én a Magyar Örökség Díj kuratóriuma pedagógiai és közösségszervező munkássága elismeréséül Magyar Örökség Díjat adományozott a Lakiteleki Népfőiskolának.

Közhasznúság


Közhasznúsági jelentéseink