Ma 2017 szeptember 20. szerda, Friderika napja van. Holnap Máté és Mirella napja lesz.

Tájékoztatjuk Látogatóinkat, hogy a Lakitelek Népfőiskola épületeinek rekonstrukciója és fejlesztése keretében a beruházás első része befejeződött, a második ütem folyamatban van.

A Népfőiskola Alapítvány a beruházás ideje alatt is várja Látogatóit programjaival, szolgáltatásaival, melyekről továbbra is tájékoztatjuk honlapunk olvasóit.


Pozsgay Imre: Nemzeti reformot!
E-mail Nyomtatás PDF

Feladataim úgy hozzák és hozták, hogy az ország politikai életében ilyen-amolyan fórumokon forognom, néha szólnom is kell, csak azt hadd mondjam még el, hogy így természetesen ebbe a hangulatba beleszólnak a közvéleményből érkező információk is, a hatalom oldaláról érkező információk is, és még sok minden, ami nyilván jelen lesz nemcsak az én szavaimban, hanem mások fölszólalásában is a mai értekezleten.



Az országot megrázó társadalmi-gazdasági válság, a demokrácia, a politikai intézményrendszer elégtelensége, a közerkölcs súlyosbodó gondjai, a kulturális élet, a közoktatás aggasztó tünetei, megmaradásunk gondjai kaptak hangot az eszmecsere során. A magyarság esélyeit kutató jelenlevők és felszólalók a józanság és megfontoltság jegyében igyekeztek mérlegelni a kilábalás és a kikerülhetetlen megújhodás, az igazán hatékony reformok módozatait.

Részlet az 1987. szeptember 27-én megszavazott Lakiteleki Nyilatkozatból

Ha lehet, még ebben a választási ciklusban meg kellene alkotni a népszavazásról szóló törvényt (Forrás: Antológia Kiadó)

 

Pozsgay Imre politikus, az MSZMP KB tagja, a Hazafias Népfront főtitkára 1987-es beszédéből

Elsősorban, legfőképpen a jövőről, a lehetőségekről szólnék. Tárgyilagos és mélyreható elemzések és néha önmarcangoló vizsgálódások folytak az elmúlt másfél évtizedben is, az utóbbi évtizedekben is ebben az országban. Tekintsük ezt közös ismeretünknek, közös tudásunknak. Ezzel korántsem azt akarom sugallani, hogy azok, akik ehhez a diagnózishoz itt ma hozzátenni tudnak, ne szóljanak róla, mert azt hiszem, ez a kép még kiegészítendő, én mégis inkább arra vállalkoztam, hogy néhány programszerű gondolatot elmondjak itt a kibontakozás lehetőségéről – a mai divatos kifejezést használva. A másik, amit szeretnék még előre bocsátani, hogy a fülemet – és gondolom, egymás fülét – semmiféle olyan gondolat és hang nem sérti, amelyik ebből a felelősségtudatból, a magyarságért, az országért érzett felelősségből fakad. Egymás iránti türelemmel fogadják el tőlem is azt, amit ezekről mondandó vagyok.

Feladataim úgy hozzák és hozták, hogy az ország politikai életében ilyen-amolyan fórumokon forognom, néha szólnom is kell, csak azt hadd mondjam még el, hogy így természetesen ebbe a hangulatba beleszólnak a közvéleményből érkező információk is, a hatalom oldaláról érkező információk is, és még sok minden, ami nyilván jelen lesz nemcsak az én szavaimban, hanem mások fölszólalásában is a mai értekezleten. Ebből a szempontból csupán egyetlen információt szeretnék itt fölemlegetni. A héten volt alkalmam Grósz Károly miniszterelnökkel is találkozni, és elmondtam neki, hogy jó lenne, ha kellő figyelmet tanúsítanának az iránt a vállalkozás iránt, amelynek egyik megnyilvánulása a magyar értelmiség részéről az, ami itt Lakiteleken történik. Erre az volt a válasza – és én ezt híven igyekszem továbbítani –, hogy a kibontakozás és a stabilitás jegyében kész minden konstruktív szándékkal párbeszédet folytatni, együttműködni. (…)

Az átfogó, mélyreható vizsgálaton, elemzésen alapuló reformkoncepciónak megvan a tudományos alapja, ezzel kezdtem, megvan a szükséges tudás, és ma már nem kevés helyen őszinte, racionális belátásból, néha csak a kényszerítő körülmények hatására, kialakulóban vannak a politikai feltételek is, ezt a mai összejövetelt is e politikai feltételek közé sorolva. Ebben a reformkoncepcióban, amelyet próbáljunk közösen kovácsolni, közösen kialakítani, – világossá kell tenni, hogy a reform nem cél, hanem eszköz, amelyet a követelmények szerint változtatva, fejlesztve, egy rajta messze túlmutató cél elérésére kell felhasználni. Ezért a reform konkrét formáihoz való viszonyunk ne a hűség és elkötelezettség jegyében, hanem az alkalmasság jegyében alakuljon, tehát éppen a reformerek részéről kell szigorú kritikai viszonyt kialakítani minden saját koncepciónkkal kapcsolatban. Mert hiszen a cél: olyan demokratikus, szocialista Magyarország, amelynek minden polgára gazda, aki közvetlenül is megéli, átérzi a munkájáért való felelősséget, s a család, a közjó szolgálatát személyes érdekének, saját céljának tekinti. Éppen ezért, úgy gondolom, hogy bár a gazdaság meghatározó szerepét és viszonyait kevesen vitatják, hiszen bőrünkön érezzük annak összes következményeit, itt mégis azt kell kimondanom, hogy a reform alapgondolata nem közgazdasági természetű, és a gazdaság gyötrelmeinek, ellentmondásainak az oka is társadalmi eredetű és éppen ezért ebből a társadalmi szempontból és aspektusból kiindulva, a reform első dolgai közé tartozik a politikai viszonyok humanizálásához szükséges kezdeményezések megtétele. Tudom, megismétlem, nem ez a dolgok valódi sorrendje, de mivel a létező szocializmus politikailag épült ki elsősorban, és felülről épült ki a centrális akarat mozgató rugóira, ezért az akadályokat is előbb a politikában kell elhárítani ahhoz, hogy az a nemzeti cél, amelyet én magaménak vallok – s talán sokan közülünk itt –, megvalósulhasson. (…)

Elképzelhetőnek tartok egyfajta nemzeti koalíciót – félve mondom ki ezt az itt-ott diszkreditált szót –, anélkül, hogy abból a kritikát kiiktatnánk, mert félő, hogy az együttműködési szándékot is kiiktatnánk vele. Az együttműködés jegyében kritikus koalíció is elképzelhető ebben a világban, a kibontakozásért éppen. Mondtam már, úgy vélem, a választási törvényt az előbbi követelmények szerint kell módosítani, és ha lehet, még ebben a választási ciklusban meg kellene alkotni a népszavazásról szóló törvényt nem csak lokális, helyi szabályok és ügyek körében, hanem országos ügyekben is, ahol – az én elképzelésem szerint – a népszavazási törvény és a népszavazás intézménye, amelyet a Magyar Népköztársaság alkotmánya egyébként lehetővé tesz, nem törvényhozói szerepkörben, hanem referendumként, konzultatív szerepkörben lépne fel, de a döntésre feladott alternatívák közül a népszavazással elfogadott alternatívát a kormánynak kötelező legyen követni. (…)

A törvények fölötti, hatalmi eszközökkel befolyásolható államigazgatás nem lehet hatékony, és védtelen a korrupcióval szemben. Mert ezt a furcsa helyzetet megéljük naponta és mindannyian, hogy egy szigorú, sok tekintetben szabadságot is korlátozó politikai viszonyok között a leghatástalanabb államigazgatást sikerült létrehoznunk, ahol a törvénynek nem tudnak érvényt szerezni. S ez a törvényesség alapproblémája ma már, nem az, hogy törvénytelenül becsuknak-e valakit vagy sem. Ahol ugyanis az állam megszegheti a törvényt, ott nehezen terem törvénytisztelő állampolgár. – Menthető is ez a helyzet természetesen sok szempontból, nem kívánok én itt semmi történelmi áttekintést adni, meg az előzményekre visszanyúlni – csak annyit akarok itt megjegyezni, hogy a mértéktelenül sokat és funkcióitól idegen feladatokat vállaló állam a legjobb szándék ellenére sem lehet törvénytisztelő. A feladatok mindig túlnőnek képességein, ezért állandó túlelosztásban van, amiről aztán úgy hiszi, hogy a nép hibájából következik be, holott ennek az államszerkezetnek a hibájából, mégpedig a felhasználás egész területén, nem csupán a személyes fogyasztásban. Ebből alakul ki egy olyan szeszélyes államigazgatás, amelyet sem az állam, sem az állampolgárok valójában nem tudnak követni, és magatartásukat nem tudják hozzáigazítani. (…)

A tulajdonviszonyokra utalva, úgy hiszem, hogy a hierarchiába betagolt, egzisztenciálisan függő állampolgár nem lehet a demokrácia alanya. Tehát, gondolom, hogy a tulajdonviszonyok centrális szervező formájává az önigazgatású közösségi tulajdonnak kell válnia, amelyből a tulajdonformák sokszínűségével együtt a szabadabb tőkemozgás és felhalmozási-vállalkozási lehetőség is következik, és e tulajdonviszonyok két szélső oldalán helyezkedne el a magántulajdon és az állami tulajdon, de mindegyik a szélső oldalon, abból a megfontolásból kiindulva, hogy az uralmon lévő viszonyok szabják ki az összes többinek a helyét, és ez lehetne a centrálisan szervezőképes közösségi tulajdon. Csak ilyen tulajdonszerveződés mellett és vagyoni garanciák mellett, tehát egyfajta vagyonérdekeltség jegyében – s itt a közgazdász barátaimmal messzemenően egyetértek – teremthető meg egy olyan berendezkedés, ahol a részt vevő gazdák nem elsősorban az elosztásban, hanem a gyarapodásban érdekeltek; mert jelenleg minden viszonyunk, éppen mert nincs valódi alanya a tulajdonnak, s ezt a szerepet a politika vette át, arra készteti őket, hogy minél előbb, minél gyorsabban, máról holnapra osszanak.

Ez a fajta tulajdonfejlődés és szerveződés nemcsak hogy lehetővé teszi, de megköveteli, legalábbis itt, Európában, a nyilvánosságot, amelyben garanciát kell nyújtani arra, hogy a kisebbségi gondolatnak, a kisebbségben maradt alternatívának is meglegyen a létjoga akár perlekedni is az uralomra jutott alternatívával, és így inspirálni az uralomra jutott alternatíva képviselőit arra, hogy összeszedjék magukat a megvalósításért. Mert pillanatnyilag éppen ebben az igenlés-tagadás állapotában született határozatok világában a határozathozatal színhelyét elhagyók egyike sem érzi kötelességének azonosulni azzal, amire szavát adta. Ebbe a gondolatkörbe és ebbe a tulajdoni és politikai intézményformába illeszkedhet bele a tolerancia és a másként gondolkodás, ami azt is jelenti a lelkek felszabadításával, hogy ezentúl a tisztesség és a becsület mezeje nem a másként gondolkodás oldalán van csupán. (…)

A nemzettudat zavarairól csak annyit, hogy vannak ennek történelmi okai, meghasonlások sorozata, zavar bennünket mások nemzettudata, gyakran nem is oktalanul, és közben öntudatunk, nemzeti becsvágyunk sorra kudarcélményeken keresztül porlad és vész el; ebből a szempontból most a legnagyobb kudarcélmény az, hogy nem tudunk gazdálkodni. Bár hogyha fölmutatjuk azt a sorsközösséget, ami ebben a tekintetben más, hasonló országokkal összefog bennünket, akadna még mentség, de jobb, ha nem ezt az irányt választjuk, hanem azt, hogy mi magunk mit tehetünk itt a saját dolgainkban. Mások előrehaladása frusztrációs érzéssel, nemzeti bűntudattal, az adós nép, a dologtalan nép megbélyegző jel­zőivel zavarja ezt a nemzeti kibontakozást, és zavarja a nemzetek közötti kapcsolatok kiépítését is, azt a lehetőséget is, hogy becsülettel és tisztán, tisztességben együtt éljünk hazánk kisebbségeivel, és elviseljük a kisebbségbe jutott magyarság sorsát. (…)

A kiindulási pontunk az lehetne, hogy ennek a reformnak nem az elit stabilizálására kell irányulnia, de nem oldható meg az elit progresszív része és a nép összefogása nélkül. Ezért kell párbeszéd a nép és a hatalom között. Ezért lehet fontos szerepe egy értelmiségi reformmozgalomnak, amely felül tud emelkedni az értelmiséget ilyen-olyan történelmi vagy egyéb adottságok miatt megosztó előítéleteken, és az ellentétek félretételét tartja a legfontosabbnak, amely a közeledési pontokat és a reformnemzedékek és a reformerek nemzetközi tájékozódási és összefogási lehetőségét keresi a szocialista országokban. Feladatainkat mind romló közhangulatban, destabilizálódó politika mellett, gazdasági válság kellős közepén kellene megoldanunk, amikor a bizalomnak már-már csak morzsái vannak, nemcsak egyszerűen valamiféle politikával kapcsolatban, hanem a lehetőségek iránt is. (…)

Bizalom nélkül viszont nincs stabilitás és kibontakozás.

Magyar Hírlap


Vissza

 

Webkamera

Lakitelek Népfőiskola animált kameraképe

Kattintson a képre!

Eseménynaptár

<< 2017. Szeptember >> 
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
    
  4  5  6  7  810
11121314151617
18192021222324
252630 

Magyar Örökség

Magyar Örökség Díj
2003 március 22-én a Magyar Örökség Díj kuratóriuma pedagógiai és közösségszervező munkássága elismeréséül Magyar Örökség Díjat adományozott a Lakiteleki Népfőiskolának.

Közhasznúság


Közhasznúsági jelentéseink