Ma 2017 szeptember 20. szerda, Friderika napja van. Holnap Máté és Mirella napja lesz.

Tájékoztatjuk Látogatóinkat, hogy a Lakitelek Népfőiskola épületeinek rekonstrukciója és fejlesztése keretében a beruházás első része befejeződött, a második ütem folyamatban van.

A Népfőiskola Alapítvány a beruházás ideje alatt is várja Látogatóit programjaival, szolgáltatásaival, melyekről továbbra is tájékoztatjuk honlapunk olvasóit.


Konrád György: Kitüntetett felelősség
E-mail Nyomtatás PDF

Az országot megrázó társadalmi-gazdasági válság, a demokrácia, a politikai intézményrendszer elégtelensége, a közerkölcs súlyosbodó gondjai, a kulturális élet, a közoktatás aggasztó tünetei, megmaradásunk gondjai kaptak hangot az eszmecsere során.




A magyarság esélyeit kutató jelenlevők és felszólalók a józanság és megfontoltság jegyében igyekeztek mérlegelni a kilábalás és a kikerülhetetlen megújhodás, az igazán hatékony reformok módozatait.

Részlet az 1987. szeptember 27-én megszavazott Lakiteleki Nyilatkozatból

Valódi nyilvánosság az, ahol az emberek azok, amik, és azt gondolják, amit gondolnak (Forrás: Antológia Kiadó)


Konrád György író 1987-es felszólalása

Kedves Barátaim! Köszönöm a meghívást, hogy itt lehetek körötökben, és ezzel szeretnék egyszersmind arra a kérdésre válaszolni, hogy szerencsés vagy szerencsétlen-e az itt jelenlévők összeállítása? Én úgy gondolom, elfogadom azt, amit Fekete Gyula mondott.

Ez egy baráti társaság összejövetele, amely egyszersmind ennél a baráti társaságnál messzebb nyúló érdekek és feladatok perspektíváin gondolkodik. Ebben az értelemben elfogadom azt is, hogy azok a barátaim nincsenek most itt és nem voltak meghívottak, akik a magyar nemzeti függetlenség, a demokrácia, az önkormányzat kérdéseiről elmondták a véleményüket nyílt beszédben, és megtalálták a nemegyszer áldozatos módját annak, hogy ezt a létező magyar nyilvánossághoz úgy, ahogy lehet, azok között a szerencsétlen körülmények között, amelyek rendelkezésünkre állnak, öncenzúra nélkül – lehetőleg öncenzúra nélkül – elmondják.

Tehát, úgy gondolom, ha az itt lévő sátor, amely így is szűknek bizonyul, és a magyar gondolkodó és szabadgondolkodó közéletnek csak egy kis töredékét foglalja magába, akkor helyénvaló, ha egy ilyen sátor kifejezi önérzetét, identitását, önarcképének főbb karakterisztikumait, ha megfogalmazza a maga különállását a magyar közvélemény egészén belül, és egyszersmind az összetartozását is. Tehát akkor, amikor pluralizmusról beszélünk, és Gombár Csaba szerencsés szóval pártelvű pluralizmusról beszélt, akkor arra is kell gondolnunk, hogy ebben az országban nem csupán az egypártrendszer nem volna a továbbiakban, mint működő megoldás, fenntartható, hanem a kétpártrendszer sem, mert a pluralizmus többpártrendszert jelent, amelyen belül a magyar politikai hagyományok árnyalatosan kell hogy tagolódjanak és érintkezzenek, koalíciók és különvélemények megfogalmazásai alkotják azt a mezőnyt, ami nagyjából folytatása volna annak, ami 1947–48-ban még egy kicsit volt. És ami mindannyiszor megszületett, amikor nem concessióként gyakorolták ebben az országban a politikát, amikor az emberek merték megfogalmazni magukat. Akkor kiderült, hogy ez a társadalom sokakaratú, és minél inkább kifejeződhet ez a sokakaratúság egészen az egy szem ember autonóm véleményéig, annál inkább megmutatkozik egymás szabadsága iránti tiszteletünk.

Szeretném ezt a gondolatot tovább folytatni magyarok és szomszéd népek, magyarok és Európa vonatkozásában. Én igenis hangsúlyozom azt a tényállást, hogy Magyarország Európában van, és ezt nem kiabálom, nem rikoltozom, hanem csak megállapítom. Azt is megállapítom, hogy a gazdaságban enélkül nem lehet létezni. Azt is megállapítom, hogy valamennyi fogalmunk, a tudományos fogalmaktól a teológiáig, a nemzetfogalomtól a szociológiai fogalmakig, európai diskurzus eredményei. Mi ebbe az európai diskurzusba elhívottak vagyunk. Elhívottak vagyunk mindenekelőtt akként, olyan európai közösségként, amely megfogalmazza a maga különös elképzelését, nemcsak a múltjáról, hanem a törekvéseiről, a stratégiájáról, a jövő elképzeléseiről. Bizonyos, hogy nem egy forgatókönyv létezik ebben az országban. Bizonyos, hogy ezeknek a forgatókönyveknek ha nem is dialógusára, hanem polilógusára van szükség. De ebből mindenképpen ki fog emelkedni a külső szemlélő számára, méghozzá az érdeklődő külső szemlélő számára egy külön tónus, ami a magyarokat jellemzi Európában; ahogy van egy lengyel tónus, van egy francia tónus, van egy svéd tónus és így tovább. Van valami történelmileg minden bizonnyal okszerű elem abban, hogy az európai nemzeti öntudatok újraéledése bizonyos fokozati idősorban következett be. Úgy rémlik, hogy utoljára a németeknél következik be, szinte napjainkban, ami összefügg azzal, hogy melyik nép nemzeti öntudata milyen vereséget szenvedett az elmúlt száz év történelmében vagy akár hosszabb időszak történelmében. Természetesnek találom, hogy egyidejűen vannak Európában különböző nagy trendek, tendenciák.

Az egyik ilyen trend a nemzeti közösségek jogos törekvése arra, hogy helyet találjanak Európában. Ne felejtsék el, hogy egy francia diák ma már olyan útlevéllel utazik, amelyen az van: Communauté européenne és République Francaise. Európa valóság már és nemcsak abban a sokszorosan lekicsinyelt értelemben, hogy vajárakról vagy tojásárakról tárgyal, de abban az értelemben is, hogy már tizenkét ország tartozik az Európai Közösséghez, amelyek mind elfogadták az európai emberek jogegyenlőségét, politikai, emberi, gazdasági és kulturális jogait, személyi méltóságának alapelvét. Én úgy gondolom, hogy ez az európai elv nem új keletű. Ez az európai elv a kétezer éves európai kultúra hosszú hagyományaiból táplálkozik, és fölvette magába mind a zsidó, mind a keresztény, mind a görög-római, mind a középkori gondolkodás – gyakran eretnek gondolkodás –, a humanista és a felvilágosult gondolkodás alapértékeit Ezekben az értékekben, amelyeknek a fő csomópontja az egyetlen emberi személy alapvető joga, szabadsága és méltósága, valamint ezeknek az emberi személyeknek az elhívott kötelezettsége arra, hogy egymással közlekedésbe és szolidaritásba bocsátkozzanak Ez a két alapérték tehát, az autonómia és a szolidaritás az európai kultúra alapja. Szolidaritásaink különböző keretűek és tágassá­gúak, a lokálpatriótától a nemzeti patriótáig, akár az államközösségi patriótáig, az államhatáron túlnyúló nemzeti patriótáig. És a regionálist se felejtsük el, azt tudniillik, hogy Közép-Európán át vezet az utunk Európába, közép-európai hasonlóságaink és különösségeink fölismerésén át, azon keresztül, hogy történészként visszafordulva ezer év kudarcaihoz és sikereihez, látnunk kell, itt kellett élnünk egymás mellett olyan területeken, ahol tisztán nem tudtunk egymástól elhatárolódni. Ha tehát azt a demokratikus polgárosulást nézzük, amely szerencsésebb nyugat-európai népeknél már a tizennyolcadik vagy a tizenkilencedik század folyamán meg- teremtett egy alapvető értéket, hogy tudni­illik mindenki egyenjogú az országban, mindenkinek egyaránt van joga a szóhoz, akkor sajnálattal kell megállapítanunk, hogy igen, ebben a dologban elmaradtunk. Noha ezen az úton indultunk el, noha 1948 és ’49 ebbe az irányba vezetett, noha a múlt század végén és a forradalmakban állandóan erre irányuló és abortált kísérletek voltak, jobboldali és baloldali diktatúrák, mind valamilyen módon kisebb vagy nagyobb közösségek autonómiáját próbálták tévedéseken át megfogalmazni az emberi cselekedet parodisztikus eltorzulásáig.

Végső soron tehát látnunk kell most mégis, hogy van egy hosszú trendje a mi történelmünknek, és ez a hosszú trend a lelki függetlenek, a polgárosulás terjedésének az útja, az, amely a magyar társadalom minden egyes polgárát – függetlenül bárminemű karakterisztikumától – a közbeszéd egyenjogú részesévé teszi, és erkölcsileg lehetetlenné a politikai beszéd jogának bármiféle monopolisztikus fenntartását egy politikai közösség javára. Az egypártrendszert ebben az értelemben predemokratikus, prepolgári, elmaradott rendszernek tekintem, és úgy gondolom, hogy az a politikai bölcsesség, amelyet Bibó A politikai hatalmak megosztása című tanulmányában mint egy alapvető európai bölcsességet, szkepszisre és józanságra épülő bölcsességet írt le, az elháríthatatlan és elkerülhetetlen perspektívája a magyar társadalomnak is, amennyiben különböző egyénei és csoportjai saját méltóságukra kívánnak ébredni.

Még szeretnék folytatni valamit. Azt szeretném mondani, hogy a kör négyszögesítésének vagy a négyszög körösítésének a szinte lehetetlen feladatával állunk szemben. Én is látom azokat a veszélyeket, és okos emberekkel beszélgetve hallottam hasonló véleményeket, hogy valami nagyon veszélyes folyamatnak nézhetünk elébe. Veszélyesek annyiban, amennyiben lehetséges, hogy úgy gondolhatunk 1956-ra is, mintha szinte segítettek volna valamit akkor a megmozdulásban azért, hogy azután legyen mit letörni. Lehetséges, hogy most is előáll egy olyan helyzet, amelyben elkeserítenek egy népet túlságosan is ahhoz, hogy fegyelmezetten tudja ezt elfogadni, és nem lesz olyan mérvadó politikai testület, nem lesz olyan tekintély az országban, amely az említett irányíthatatlan indulatokat valamilyen értelmes irányokba tudja terelni, amely egy nemzeti stratégiát közstratégiává tud emelni, amely a magánbölcsességet közbölcsességgé tudja kiterjeszteni, egy sátoron túlmenő hatállyal. Azt gondolom, hogy ezért üdvözlöm és üdvözölném egy olyan népi politikai csoportosulás, kulturális csoportosulás önmegfogalmazását, amely kezdeményező lehetne abban – nem mondanám, hogy kezdeményező, de mindenképpen idejében felzárkózó –, hogy a magyar pluralizáció alakot öltsön, hogy ne csak elvont lózung legyen, hogy megjelenjünk mindannyian a magunk valóságában, és hogy egymás számára érthetőekké legyünk. Egymás számára való érthetőségünk nem azt jelenti, hogy egyet kell gondolnunk, de mindenki értse, hogy én miért gondolok mást, mint ő. Ehhez a nyílt beszédhez egy kisebb kör már hozzátett valamit akkor, amikor tett egy kísérletet arra, hogy Magyarországon legyen második nyilvánosság, tehát valódi nyilvánosság, tehát olyan nyilvánosság, ahol az emberek azok, amik, és azt gondolják, amit gondolnak. (Nem voltam boldog, amikor ezt a kisebb kört egy felületes párhuzammal a magyar kormánnyal azonosítva hallottam említeni, mint hogyha ugyanazok lennének az eszközei és feltételei; egy felkiáltójel sem volt ott elég, Csengey Dénes!) Úgy érzem tehát, hogy annak a körnek is van tisztességes kontribúciója ehhez a játszmához.

De most úgy gondolom, hogy eljött egy izgalmasabb és veszedelmesebb korszak. Mehetünk egy nagy degradációs lejtőn, egy csúszdán lefelé, valamilyen harmadik világbeli állapotba, esetleg magyarországi szükségállapotba. Nagy bölcsességgel elkerülhetjük ezt, és ennek a társaságnak, amelyik itt ül, most kitüntetett felelőssége és fontossága van, mert többséginek tekintem, többséginek és jelentőségében elsődlegesen mérvadónak. Azt kívánom az itt ülőknek, hogy bátran mondják meg, hogy ők kicsodák.

Magyar Hírlap


Vissza

 

Webkamera

Lakitelek Népfőiskola animált kameraképe

Kattintson a képre!

Eseménynaptár

<< 2017. Szeptember >> 
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
    
  4  5  6  7  810
11121314151617
18192021222324
252630 

Magyar Örökség

Magyar Örökség Díj
2003 március 22-én a Magyar Örökség Díj kuratóriuma pedagógiai és közösségszervező munkássága elismeréséül Magyar Örökség Díjat adományozott a Lakiteleki Népfőiskolának.

Közhasznúság


Közhasznúsági jelentéseink