Ma 2017 szeptember 20. szerda, Friderika napja van. Holnap Máté és Mirella napja lesz.

Tájékoztatjuk Látogatóinkat, hogy a Lakitelek Népfőiskola épületeinek rekonstrukciója és fejlesztése keretében a beruházás első része befejeződött, a második ütem folyamatban van.

A Népfőiskola Alapítvány a beruházás ideje alatt is várja Látogatóit programjaival, szolgáltatásaival, melyekről továbbra is tájékoztatjuk honlapunk olvasóit.


Gyimes Kollégium második forduló
E-mail Nyomtatás PDF

Április utolsó és május első hetében került sor a Gyimes Kollégium értékfeltáró kutatás második terepmunkáinak megvalósítására, a mélyinterjúk elkészítésére.




A kutatásban magyarországi, délvidéki, székelyföldi, valamint helybeli-gyimesi diákok, egyetemi oktatók, pedagógusok és kultúrával foglalkozó szakemberek vettek részt, hogy a kollektív bölcsesség segítségével megteremtsék annak a lehetőségét, hogy a Gyimesek településein is megvalósulhassanak a helyi értéktárak, valamint megszülethessen egy újabb darabja annak az alkotásfolyamatnak, amelynek eredményeként megismerhetjük a Kárpát-medencei magyarság életterének természeti kincseit, megőrzött, továbbadásra méltó kulturális értékeit. A Gyimesi Csángó Magyarság sajátos településrendszere egyedülálló talán az egész világon. A Tatros folyó völgyében, valamint a folyó mellékvölgyeiben közel harminc beszélő kis településen, tanyasias szerkezetű portákon él a még mindig archaizáló magyar nyelven beszélő csángó nép.

A Szádáktól, amiként itt a patakok Tatrosba ömlő végét nevezik a csángók, mélyen a patakvölgyek szurdokaiig találhatunk az emelkedőknek felfelé futó portákat, megművelt kis kerteket, kaszálókat. A lakhatásra főként télidőben alig használható havasi legelőkre is kalyibák, pajták épültek, és májustól szeptemberig ezeken a nyári szálláshelyeken is megelevenedik az élet, marhacsordák, birkanyájak, lovak legelésznek, és a gazdák reggeli, esti fejéseiből éjszaka készül a sajt és az orda. A települések ezer méter közeli magasságban alakultak ki, a nyári szállások egy része, a havasi legelők ezerkétszáz- ezerháromszáz méter magasságban található.

Ebben a csodálatos természeti és kulturális környezetben végezte munkáját a Gyimes Kollégium. A három Községközpont (Gyimesbükk, Gyimesközéplok, Gyimesfelsőlok és a közigazgatásilag hozzájuk tartozó települések /patakok, több mint húsz/ összlakossága közel tizenötezer fő. A kutatási munka kiterjedt a Gyimesből kirajzott, Székely és Moldvai területekre kirajzott csángó populációkra is. Egerszék, Csinód, Lesőd, Úzvölgye, Háromkút, Csügés, Kóstelek.

A kutatási munka eredménye közel 600 kérdőíves felmérés, több mint 100 mélyinterjú. A Három nagytelepülés lelki-szakrális valamint világi vezetőit, a kultúra iránt elkötelezett szakembereit, értékőrzőit megszólaltató fókuszcsoportos interjú pedig nagyszerű lehetőséget adott mindannyiunk számára a részeredmények szintetizálásához, az egészlátáshoz.

Lezsák Sándor elnök úr előkészítő, kapcsolatteremtő tevékenysége, valamint személyének tisztelete nagyban segítette programunk megvalósulását.

A kutatási munkát három vezető irányította Halász Péter a szakmai irányítást, Antal Tibor a helyi koordinálást, Antal György pedig a kollégium egészének összefogását, programjának működtetését, irányítását végezte. A kutatók munkáját filmes stáb is segítette /Belicza András, Tóth László/, akik szakmai tudásukkal, tapasztalataikkal sokat segítettek a terepmunka különböző fázisaiban is.

A kutatási munka ebben a térségben május 06-án befejeződött. Most következik az összegyűjtött anyagok feldolgozása, elemzése és a készülő könyvhöz szükséges tanulmányok elkészítése.

A tervek szerint a záró konferenciára Gyimesközéplokon, az év októberének elején kerül sor, amikor is a csoportok, résztvevők bemutatják eredményeiket, értékelik az elkészült könyvet és filmet. A záróeseményre meghívást kapnak mindazok, akik valamilyen formában részt vettek a Gyimes kollégium munkájában és elősegítették a könyv és a film elkészülésének lehetőségét.

Jászberény 2017. május. 11.

Antal György


További fotóink ide kattintva megtekinthetők a képtárban


Vissza

 

Webkamera

Lakitelek Népfőiskola animált kameraképe

Kattintson a képre!

Eseménynaptár

<< 2017. Szeptember >> 
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
    
  4  5  6  7  810
11121314151617
18192021222324
252630 

Magyar Örökség

Magyar Örökség Díj
2003 március 22-én a Magyar Örökség Díj kuratóriuma pedagógiai és közösségszervező munkássága elismeréséül Magyar Örökség Díjat adományozott a Lakiteleki Népfőiskolának.

Közhasznúság


Közhasznúsági jelentéseink