Ma 2017 október 21. szombat, Orsolya napja van. Holnap Előd napja lesz.

Tájékoztatjuk Látogatóinkat, hogy a Lakitelek Népfőiskola épületeinek rekonstrukciója és fejlesztése keretében a beruházás első része befejeződött, a második ütem folyamatban van.

A Népfőiskola Alapítvány a beruházás ideje alatt is várja Látogatóit programjaival, szolgáltatásaival, melyekről továbbra is tájékoztatjuk honlapunk olvasóit.


Megrendezték a Kárpát-medencei Hungarikum vetélkedő nemzeti elődöntőjét
E-mail Nyomtatás PDF

A Földművelésügyi Minisztérium és a Hungarikum Bizottság a nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének támogatására pályázatot írt ki. A pályázat egyik kötelező eleme egy vetélkedő megszervezése volt, amelyet minden megye és minden résztvevő határon túli terület külön valósított meg azzal a céllal, hogy a fiatalokat bevonja a hungarikumok megőrzésébe, gyűjtésébe, megismerésébe.



A több körös, Kárpát-medencei szintű vetélkedő nemzeti elődöntőjére 2017. április 21-én került sor a Lakiteleki Népfőiskolán.

Minden megyéből 2 csapat jutott tovább. Egy általános iskolás és egy középiskolás csapat képviselte saját megyéjét. A határon túli területekről 3 helyi győztes csapat képviselhette lakóhelyét. Így alakult ki a mezőny, amelyben 26 általános iskolás és 20 középiskolás csapat vetélkedett.

A verseny középpontjában az a 64 hungarikum állt, amely jelen pillanatban a hungarikumok gyűjteményében kapott helyet. Különleges formában kérdezték a diákokat ezekről az értékekről, természetesen a fiatalok kreativitása is  szerepet kapott.

A szervezők szerint a vetélkedőn való részvétellel erősödik a részvevők identitástudata, hagyományőrzéshez való viszonya, valamint mindenki megtapasztalhatja a közösségi munka örömeit.

Fontos, hogy a fiatalok minél jobban megismerjék lakóhelyük értékeit, közelebb kerüljenek azokhoz az épített, kulturális, gasztronómiai vagy természeti értékekhez, amelyekről sok esetben már csak nagyszüleik elmondása vagy a múzeumok kiállítótermei közvetítésével értesülhetnek. Azzal, hogy a vetélkedőre való készülődés által elmélyültek az értékek sokaságának megismerésében, erősödik identitásuk, kötődésük lakókörnyezetükhöz.

Szakáli István Loránd agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár köszöntőbeszédében elmondta, hogy nagyon fontos megismerni a hazánkat, szűkebb, vagy  tágabb otthonunkat és azokat az értékeket,  amelyek az identitásunk részét képezik.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke a megnyitón többek között arról beszélt, hogy ugyanezen a helyen, a Népfőiskola Kölcsey Házában tartották meg a kilencvenes évek elején az első Hungarikum Konferenciát. Akkor elsősorban a gyógyító vizekről, a forrásvizekről és azokról az értékekről beszéltek, amelyek immár ott vannak a magyarság csúcsteljesítményei között – tette hozzá Lezsák Sándor. A honatya számára jó érzés volt azt látni, hogy néhány évvel később a Kölcsey Ház megtelt olyan fiatalokkal, akik ismerik ezeket a csúcsteljesítményeket és büszkék a hungarikumokra.

A nagy létszámra való tekintettel a vetélkedő két helyszínen zajlott. A feladványok között az egyik legérdekesebb a Hungarikum mozi volt, amikor is a 21 kisfilmből ki kellett választani azokat, amelyek hungarikumokat jelenítettek meg. A versenyzők által kedvelt másik feladat egy a hungarikumok közzé tartozó étel receptjének a leírása volt.

Az elődöntőben elért eredmények alapján 13 csapat jutott a döntőbe, amelyet a tervek szerint május közepén az Országházban rendeznek meg.

Tovább jutottak:


Középiskola

1. A Tatai Református Gimnázium csapata

2. A Péterfalvi Református Líceum csapata

3. A Csantavéri Egészségügyi Középiskola csapata

4. A Székely Mikó Kollégium és Mikes Kelemen Elméleti Líceum csapata

5. A Karcagi SzC Teleki Blanka Gimnáziumának csapata

6. A Soproni SzC Idegenforgalmi, Kereskedelmi, Vendéglátó Szakképző Iskola és Kollégium csapata

7. A Székesfehérvári Nemes Nagy Ágnes Kollégium csapata


Általános Iskola

1. A Tiszaszalkai Hétvezér Baptista Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola csapata

2. A Beregrákosi Általános Iskola és Óvoda csapata

3. Gyulai Magvető Református Általános Iskola és Óvoda csapata

4. A csákánydoroszlói Csaba József Általános Iskola csapata

5. A Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola csapata

6. A Jászkarajenői Széchenyi István Általános Iskola csapata


Lizik-Varga Katalin

További fotóink ide kattintva megtekinthetők a képtárban


Vissza

 

Webkamera

Lakitelek Népfőiskola animált kameraképe

Kattintson a képre!

Eseménynaptár

<< 2017. Október >> 
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
        1
  2  5  6  8
  9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     

Magyar Örökség

Magyar Örökség Díj
2003 március 22-én a Magyar Örökség Díj kuratóriuma pedagógiai és közösségszervező munkássága elismeréséül Magyar Örökség Díjat adományozott a Lakiteleki Népfőiskolának.

Közhasznúság


Közhasznúsági jelentéseink