Ma 2017 április 26. szerda, Ervin napja van. Holnap Zita napja lesz.

Tájékoztatjuk Látogatóinkat, hogy a Lakitelek Népfőiskola épületeinek rekonstrukciója és fejlesztése keretében a beruházás első része befejeződött, a második ütem folyamatban van.

A Népfőiskola Alapítvány a beruházás ideje alatt is várja Látogatóit programjaival, szolgáltatásaival, melyekről továbbra is tájékoztatjuk honlapunk olvasóit.


Értékőrzők Bács-Kiskunban
E-mail Nyomtatás PDF


A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat által meghirdetett „Értékőrzők Bács-Kiskunban” című verseny a 3. fordulójához, azaz a döntőhöz érkezett. Az utolsó megmérettetésen 8 általános iskola és 4 középiskola vesz részt, melyre a Lakiteleki Népfőiskolán kerül sor.

A középiskolások február 15-én, szerdán, az általános iskolások 16-án, csütörtökön mérhetik össze tudásukat. A feladatok elsősorban csapatjátékok lesznek, csoportos szellemi vetélkedők és ügyességi játékok. A rendezvény mindkét nap 10-16 óráig tart, melyre szeretettel várnak minden érdeklődőt.


A részletes program mindkét nap:

9:30 – csapatok érkezése, regisztráció

10:00 – döntő megnyitása

10:10 – 1. forduló (8 csapattal)

12:00 – ebéd

13:00 – 2. forduló (4 csapattal)

15:30 – eredményhirdetés



Vissza

 

Webkamera

Lakitelek Népfőiskola animált kameraképe

Kattintson a képre!

Eseménynaptár

<< 2017. Április >> 
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
       1  2
  3  4  5  6  7  8  9
10111213141516
17181920212223
24252627282930

Magyar Örökség

Magyar Örökség Díj
2003 március 22-én a Magyar Örökség Díj kuratóriuma pedagógiai és közösségszervező munkássága elismeréséül Magyar Örökség Díjat adományozott a Lakiteleki Népfőiskolának.

Közhasznúság


Közhasznúsági jelentéseink