Ma 2017 május 25. csütörtök, Orbán napja van. Holnap Fülöp és Evelin napja lesz.

Tájékoztatjuk Látogatóinkat, hogy a Lakitelek Népfőiskola épületeinek rekonstrukciója és fejlesztése keretében a beruházás első része befejeződött, a második ütem folyamatban van.

A Népfőiskola Alapítvány a beruházás ideje alatt is várja Látogatóit programjaival, szolgáltatásaival, melyekről továbbra is tájékoztatjuk honlapunk olvasóit.


X. Polgárőr Akadémia a Népfőiskolán
E-mail Nyomtatás PDF


Az Országos Polgárőr Szövetség a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karával együtt 2016 decemberében megszervezte tízedik kurzusát, melyre a polgárőrségek egyesületi vezetőit, járási koordinátorait és a megyei szövetségek tisztségviselőit várták.

Itt kiemelt szinten készítették fel az aktuális közbiztonsági és bűnmegelőzési ismeretekből a megjelenteket, hogy minél több, magasan képzett önkéntes bűnmegelőző legyen a Polgárőrségnél.

A 4 napos képzés végén minden résztvevő, egy vizsga keretén belül számot tett tudásáról. Idén az összes résztvevő, mintegy 60 fő sikeresen tette le a záró vizsgát.

Dr. Major Róbert r. ezredes PhD, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi kara Közbiztonsági tanszékének vezetője elmondta, hogy a Polgárőr Akadémián komoly felkészülés, a legfelsőbb szintű képzés zajlik. Mint mondta: A 25 éves polgárőrség nagyon nagy fejlődésen ment keresztül. Önmagában az, hogy egy ilyen Önkéntes társadalmi szerveződés kialakítja saját képzési rendszerét, és csak olyan polgárőröket enged oda az utcára konkrét feladat ellátására, akikről tudja, hogy számot adtak a tudásukról, ez már nagy dolog.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke a rendezvényen elmondta, hogy a Lakiteleki Népfőiskola és az OPSZ egy együttműködési megállapodást készít elő amelynek a lényege az, hogy a Lakiteleki Népfőiskola lehetőségeihez mérten segíteni fogja a jövőben a Polgárőr Szövetség működtetését.

Az országgyűlési képviselő gratulált az oklevelek megszerzéséhez, és kifejtette, hogy örülne annak, ha a jelenlévő polgárőrök másokat is ösztönöznének a tanulásra.

Dr. Túrós András, az OPSZ elnöke arról tájékoztatta a jelenlévőket, hogy mostanra már 320 polgárőr kaphatta meg a Polgárőr Akadémia Tanúsítványát.

Mint mondta: A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi kara a garancia arra, hogy itt komoly előadások, komoly képzés folyik. Olyan ismereteket nyújtanak, amire tényleg szüksége van a polgárőrvezetőknek.

Az OPSZ elnöke hangsúlyozta, hogy véleménye szerint a Lakiteleki Népfőiskolának olyan üzenete, kisugárzása és szellemisége van, amely találkozik a polgárőrség eszméjével: azzal a hazafisággal, a nemzethez való tartozással vagy a határon túli magyarokkal való szolidaritással amelyet tulajdonképpen a polgárőrök is képviselnek. Ezért elmondta, hogy külön öröm volt számára, hogy a X. Polgárőr Akadémiát a Lakiteleki Népfőiskolán tarthatták meg.

Lizik-Varga Katalin

További fotóink ide kattintva megtekinthetők a képtárban


Vissza

 

Webkamera

Lakitelek Népfőiskola animált kameraképe

Kattintson a képre!

Eseménynaptár

<< 2017. Május >> 
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
  1  2  3  4  5  6  7
  8  91011121314
15161718192021
22232425262728
3031    

Magyar Örökség

Magyar Örökség Díj
2003 március 22-én a Magyar Örökség Díj kuratóriuma pedagógiai és közösségszervező munkássága elismeréséül Magyar Örökség Díjat adományozott a Lakiteleki Népfőiskolának.

Közhasznúság


Közhasznúsági jelentéseink