Ma 2018 január 23. kedd, Zelma és Rajmund napja van. Holnap Timót napja lesz.

Tájékoztatjuk Látogatóinkat, hogy a Lakitelek Népfőiskola épületeinek rekonstrukciója és fejlesztése keretében a beruházás első része befejeződött, a második ütem folyamatban van.

A Népfőiskola Alapítvány a beruházás ideje alatt is várja Látogatóit programjaival, szolgáltatásaival, melyekről továbbra is tájékoztatjuk honlapunk olvasóit.


Jubiláló Kösöntyű néptánctábor
E-mail Nyomtatás PDF

Két évtizedes múlttal rendelkezik a Kösöntyű néptánctábor, amit minden évben a népfőiskolán rendeznek Balogh Ildikó és Fantoly Gyula szakmai irányításával.

Fantoly Gyula

(Nagyításhoz kattintson a képre!)

A táncosok tortával köszönték meg Lezsák Sándornénak a lehetőséget, az eddigi segítséget. Ezúttal a Kárpát-medence keleti és északi tájegységéből, mezőkölpényi és gömöri táncokat tanultak.

Lezsák Sándorné örömét fejezte ki, hogy sok fiatal jelentkezett ezúttal is a táborba. A táncokat a már korábban kialakított tükrös táncteremben tanulták, erről a zárónapon tanúságot is tettek. Közöttük olyanok is voltak, akik már évtizede járnak a Kösöntyű néptánctáborba.

(Forrás: Petőfi Népe)


Vissza

 

Webkamera

Lakitelek Népfőiskola animált kameraképe

Kattintson a képre!

Eseménynaptár

<< 2018. Január >> 
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
  1  2  3  4  5  6  7
  91011121314
15161718192021
22232425262728
293031    

Magyar Örökség

Magyar Örökség Díj
2003 március 22-én a Magyar Örökség Díj kuratóriuma pedagógiai és közösségszervező munkássága elismeréséül Magyar Örökség Díjat adományozott a Lakiteleki Népfőiskolának.

Közhasznúság


Közhasznúsági jelentéseink